Szerkesztő:TopAce/pocs
Pócs Alfréd | |
Foglalkozása | ortopéd orvos, traumatológus, sebész |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pócs Alfréd László ortopéd orvos, a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei szervezetének elnöke, az Egri Városvédők Egyesülete önkormányzati képviselője, az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért Egyesület vezető tagja, aktivista.
Életútja
Általános orvosi diplomáját 1981. szeptember 12-én szerezte meg a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Szakirányú végzettséggel rendelkezik traumatológiából (1996), ortopédiából (1989) és sebészetből (1985).[1]
2010. július 8-án az akkori Nemzeti Erőforrás Minisztérium Semmelweis-díjjal ismerte el.[2]
2020. október 31-ig a Bugát Pál Kórházban dolgozott Gyöngyösön, ahol 30 napos felmondási idővel eltávolították, mert rendelései során megtagadta a védőmaszkok viseletét, ezzel veszélyeztetve a betegek és a kórház dolgozóinak egészségét[3]. Az esetről a média több felületen beszámolt[4][5] Salgótarjánban és Ózdon jelenleg is rendel[6].
2020 december elején indítványt fogalmazott meg az egri közgyűlés felé, melyben arra kérte a döntéshozókat, ne engedélyezzék 5G tornyok telepítését a városba, mert azok egészségre károsak. A kérvényét elutasították.[7]
Személye körüli viták
Tevékenységei és kijelentései miatt a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott tőle, mivel véleményük szerint azok a víruskezelés hatékonyságát veszélyeztetik. Mivel kijelentéseit nem magánemberként, hanem tisztségviselőként fogalmazta meg, a Kamara etikai bejegyzést tett ellene. Megnyilvánulásainak "igen jelentős részét tudományosan megalapozatlannak, félrevezetőnek és hamisnak" címkézték. Mint írták, a vitának van helye, azonban azt a tudomány keretein belül kell lebonyolítani, és nem vezethet a köz megtévesztéséhez.[8][9]
2020 decemberében az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy négy járványtagadó aktivistánál házkutatást tartottak, köztük Pócs Alfrédnál is. Az értesülést az Egri Városvédők Szervezetének sajtóreferense is megerősítette[10][11].
Egészségüggyel kapcsolatos kijelentései
Véleménye szerint a koronavírus-járvány miatt az egyéb súlyos betegséggel küzdőkre nem jut idő, mert a szakápolókat átvezényelték. Ezek a betegek így elhaláloznak. A túlterheltség miatt pedig az "orvosok kénytelenek úgymond telefonon keresztül diagnosztizálni, ami nonszensz."[6]
Van-e koronavírus-járvány?[12]
A CMM TV-n intézett felhívást[13]
A Viva Natura TV-n kijelentette, van reménysugár [14]
Jegyzetek
- ↑ Pócs Alfréd adatlapja. Emberi Erőforrás Fejlesztési Igazgatóság. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Semmelweis napi kitüntetések a szakminisztériumban, 2010. július 13. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Közlemény. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Kirúgták a Covid-szkeptikus orvost a gyöngyösi kórházból. hvg.hu, 2020. október 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Maszk nélkül rendelt, ezért rúgták ki a vírusszkeptikus orvost. hvg.hu, 2020. október 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ a b A menesztett gyöngyösi orvos szerint sokan késve kapnak ellátást a koronavírus miatt. index.hu, 2020. október 20. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Dr. Pócs Alfréd a vírusok ártalmas hatásához. eger.hu, 2020. december 2. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ A leghatározottabban elhatárolódunk a koronatagadó orvosoktól és önjelölt igazságosztóktól. Qubit.hu, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Elhatárolódott az orvosi kamara az 5G-tagadó tagjától és Gődénytől. hvg.hu, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Pócs Alfréd ortopéd sebésznél is megjelentek a nyomozók. index.hu, 2020. december 11. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ A járványtagadó Pócs Alfrédnál is megjelentek a nyomozók. egriugyek.hu, 2020. december 11. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Féktelenül - Van koronavírus járvány?. Eger TV, 2021. március 5. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Dr Pócs Alfréd – Független Média Szüvetkezet &ndash ; FELHÍVÁS!. CMM TV YouTube-oldala, 2021. március 29. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
- ↑ Oltásmentes reménysugár - Dr. Pócs Alfréd, Jakab István. VNTV - Viva Natura Televízió. (Hozzáférés: 2021. április 21.)
További információk
- Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért Egyesület weboldala
- Egri Városvédők Egyesülete – Facebook-oldal
- Adatlapja a HaziPatika.com oldalon