Amalgám
Az amalgám a higanynak más fémekkel alkotott ötvözete. Mivel a higany szobahőmérsékleten folyadék, ezért valamely fémpornak a higannyal való alapos összekeverésével e fém higannyal alkotott ötvözetét, az amalgámot, szobahőmérsékleten is elő lehet állítani.
Hasznosítása
Két nagy használati területe volt az amalgámnak. Az egyik a fogászatban, a másik a fényképkészítésben.
Fogászati amalgámok
Mindmáig alkalmazott anyag a fogászati tömés során az amalgám. Higany és ón ötvözetből álló fogtöméseket már az Ókori Kínában is alkalmaztak, körülbelül Kr. u. 600 körül.[1] 1818-ban Louis Regnard egy 68 °C olvadáspontú, bizmutot, ólmot, ónt és higanyt tartalmazó amalgámot állít elő, melyet kis darabokban helyzetek a fogüregbe, majd ott egy felforrósított műszerrel olvasztottak egybe. Egy évvel később Charles Bell angol kémikus fedezte fel azt a lehetőséget, hogy ezüstdarabokat higannyal összekeverve alakítható pasztát hozhat létre. Ez a paszta később fémötvözetté keményedett. Ebből a fölismerésből fejlődött ki a fogászatban mindmáig használt fogtömési technológia, melyet a fölfedezés után 8 évvel már használtak fogtömésre. Townsend 1845-ben ezüst–ón amalgámot készített, melynek az optimális összetételét kísérletesen Black állapította meg 1896–ban.
E lassan kétszáz éves fogászati technológiának két előnye van. Egyrészt a kívánt amalgámmennyiség a helyszínen gyorsan elkészíthető keveréssel. Másrészt a mai tömőanyagok közül is az amalgám és a kompozitok felelnek meg leginkább olyan rágófelszínin tömések elkészítésére, amelyek nagy rágóerőknek vannak kitéve. Az elkészült amalgám nem oldódik.
Hátránya viszont az, hogy egy kevés higany a szájüregből mégis bejuthat a szervezetbe, és ott számos hátrányos tünetet okozhat. Az amalgámtömésekből kijutó higany és réz (e két alkotóelem okozhat mérgezéses tüneteket) nem haladja meg a napi táplálkozással egyébként is a szervezetbe kerülő mennyiség felét. És mivel a mai napig sem sikerült tudományos kísérletekkel bebizonyítani, hogy az amalgám káros hatást váltana ki a szervezetben, ezért továbbra is ajánlják, mint tömőanyagot.[2] A modern anyagok használata révén az amalgámtömés fokozatosan háttérbe szorul a fogászatban.
Az FDI specifikációja szerint a fogászati amalgám összetétele a következő 50% folyékony higany és 50% fémpor, amely legalább 65% ezüstöt, legfeljebb 29% ónt, legfeljebb 6% rezet, legfeljebb 2% cinket és legfeljebb 3% higanyt tartalmaz.[1] A folyadék és a por összekeverése manapság gépekkel történik.
Fényképészeti amalgám
Daguerre ezüstözött rézlemezt világított meg, majd azt jódgőzzel kezelte, minek hatására ezüst-jodid látens kép alakult ki, melyet melegített higanygőz segítségével „hívott elő”. Az ezüst-jodid és a higany egymásra hatásának eredményeként jött létre a lemezen az ezüstamalgám, amely a világos tónusú részleteket mutatta, míg a fémezüst a sötétet. A maradék ezüst-jodidot azután Daguerre eltávolította a lemezről.
Lásd még
Források
- ↑ a b Fazekas Árpád. Megtartó fogászat és endodoncia. Semmelweis Kiadó, 49. o.. ISBN 963 9656 12 7 (2006)
- ↑ American Dental Association: ADA Statement on Dental Amalgam, 2008. július 14. (Hozzáférés: 2009. február 22.)
Kunfalvi Rezső (1951): Fototechnika. Tankönyvkiadó, Budapest